tg-ltatsthtetet-06-01

Posztmodern utáni korunkban az identitás válságáról értekezni olyan, mintha a spanyolviasz vagy a meleg víz feltalálására készülnénk, a jelen írás csupán egy szerény ceruzavonás kíván lenni a könyvtárnyi szakirodalommal támogatott témához. A közelgő népszámlálás kapcsán pártok és civil szervezetek az országos és regionális sajtóban, blogokon, közösségi hálózatokon, videómegosztó portálon tolják az arcunkba, hogy magyar vagy, háromszor ikszeld a magyart a népszámlálási íven.

Ha egy idegen bolygóról érkezett lény venné górcső alá a kampányt – nemcsak a miénket, hanem a többi európai kisebbségét is, melyek közül nemegy vírusvideó humorosabb a mi kampányunknál –, könnyen azt kérdezhetné: tán’ ezek nem tudják magukról, hogy kicsodák?

A „vállald magad” brigádhoz a hétvégén két újabb erős játékos is csatlakozott, a római katolikus és az evangélikus egyház. Húsvét vasárnap Szlovákia püspökei levelet intéztek a hívekhez. A levél első része a húsvétról szólt, ebben semmi meglepő nincs, adekvát, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepén az arra hivatottak a pásztorlevél intézményével élnek. Én akkor kaptam fel a fejem, amikor a népszámlálás szó hangzott fel a szószékről. Persze, templomainkban nem idegen ez a kifejezés, karácsonykor elhangzik: „Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kiríniusz kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába.” (Lk 2,1-3) Nincs tehát új a nap alatt, 2000 év alatt legfeljebb annyi változott, hogy nem kell szülővárosunkba utaznunk, hanem online is kitölthetjük a számlálóívet. A 2001-es népszámlálás adatai szerint az ország lakosságának 68,93 százaléka vallotta magát római katolikusnak. Ha tehát ez a markáns – népszerű kifejezéssel élve kétharmados – többség int arra, hogy a hozzá tartozók vállalják a hozzá tartozást, akkor az 1 százalék alatti pravoszlávoknak komoly félnivalójuk lehet. Bevallom, a pásztorlevél előtt meg sem fordult a fejemben, hogy evangélikusnak, buddhistának netán mohamedánnak valljam magam. Miért mondanám magam olyannak, amilyen nem vagyok, avagy megfordítva: miért ne vallanám magam annak, aki vagyok – egyébként népszámlálás-függetlenül. Azt gondolhatnánk, alapesetben az ember el tudja dönteni magáról, milyen nemzetiségű, anyanyelvű, milyen nyelvet használ a leggyakrabban, milyen vallású stb. Vagy az identitás válsága már odáig fokozódott, hogy azt sem tudjuk, kik vagyunk? Itt mindenki Villon-rajongó?

Sajnos azonban, a valós helyzet ennél rosszabb, e hazában az emberek egy része nemhogy azt nem tudja magáról, kicsoda, de a sajtóban rémtörténeteket is olvashatunk arról, hogy vannak, akik a nemzetiség és állampolgárság fogalmával sincsenek tisztában. Ha ez életszerű probléma, akkor a világ valóban megérett a ledózerolásra; egyben a rendszerváltás óta eltelt időszak szlovákiai magyar pártpolitikája és a civil szféra kudarca is.

Veszélyes precedenst teremtett kedden a Besztercebányai Kerületi Bíróság, amikor fellebbviteli eljárás keretében helyben hagyta a Besztercebányai Járásbíróság korábbi ítéletét, kimondva, a szélsőséges Szlovák Testvériség vezetőjeként elhíresült Marián Kotleba - jelenleg a Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke - nem követett el bűncselekményt, amikor 2009-ben, a megyei választási kampányban azt írta szórólapjára: „nem csak a cigány paraziták igazságtalan előnyeit szüntetem meg“.

Az ítélet - bár Szlovákiában a korábbi esetekben hozott döntések nem bírnak jogforrás jelleggel - felbátoríthatja a hazai szélsőségeseket: nyugodtan lehet parazitázni, vagy esetleg erősebb jelzőkkel illetni a számukra nem kívánatos kisebbséget, a Büntető Törvénykönyv vonatkozó, 423. §-a legalábbis hézagos, egy jó ügyvéddel, liberális bíróság előtt egy kiadós cigányozás/magyarozás/zsidózás stb. még a véleménynyilvánítás kategóriájába tartozik. A jogszabály szerint, aki egy nemzetet, annak nyelvét, egy fajt vagy etnikai csoportot, vagy emberek egy csoportját a meggyőződése vagy annak hiánya miatt nyilvánosan gyaláz, egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A büntetési tétel minősített esetben három évre is felkúszhat. A besztercebányai bíróság jogértelmezése szerint ezt nem meríti ki az, ha a cigányokra azt mondja valaki, hogy paraziták.

Az elmúlt négy év során a gyűlöletbeszéd kormányzati szintű támogatást kapott, hol kimódoltabban - a Smer hungarofób retorikájával -, hol egészen alpári formában - a Szlovák Nemzeti Párt magyarokat, romákat egyaránt ostorozó dörgedelmei által - mérgezve a társadalmi légkört, rombolva a békés egymás mellett élés esélyeit, defenzívába kényszerítve a kisebbségeket, megnehezítve a társadalmi párbeszédet. Az, hogy mindez a legmagasabb szinten megtörténhetett, bátorítást jelentett az alacsonyabb szintű hőzöngőknek is.
A liberális demokrácia egyik alapértéke a szólás szabadsága. Ám egyértelmű határt kell(ene) szabni a gyűlöletbeszéd és a szólás szabadsága között. Tegnap a kormányhivatalban nagy csinnadrattával ismertették egy roma felzárkóztatási program eredményeit.

A rendezvényen jelen volt Iveta Radičová kormányfő, Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettes, Lucia Nicholsonová szociális ügyi államtitkár és még sokan mások. Remélem, legalább a kávészünetben erről is szó esett.

Orbán Viktor keddi pozsonyi vizitje némileg eltér az előző ciklus magyar–szlovák kormányfői találkozóitól. Olcsó poén lenne, ha ennek okaként azt jelölnénk meg, hogy azért, mert mások a miniszterelnökök. Gyurcsány Ferenccel Robert Fico Komáromban feltörölte a Tiszti Pavilon talajcsempéjét, ezen nincs mit szépíteni. Bajnai Gordon sem bizonyult sokkal sikeresebbnek: Szécsényben kényszeredetten mosolygott, miközben Fico halálra szívatta, még olyan (elméletileg) apolitikus témákkal is, mint a labdarúgás.

A sajtó egy része azt, hogy Bajnai odatartotta a másik orcáját is, óvatos sikerként interpretálta. Azt nem tudhatjuk, mi történt volna, ha Orbánt eresztik össze a bulldogtermészetű Ficóval, aki hatalma végnapjaiban a választási kampánya részeként keltett kettősállampolgárság-hisztéria csúcsán tárgyalásra invitálta őt. A szócsata valószínűleg zajosabb lett volna, mert az eddigi Fidesz-kormányok markánsabban képviselték a határon túli magyarok ügyét, mint a szocialisták. A keddi kormányfői találkozóról sokat nem mondhatunk. Egyetlen kézzelfogható eredménye az észak–déli gázvezetékről tett szándéknyilatkozat volt, a többi merő mosoly és szimbólum. A tárgyalást követő sajtóértekezleten Orbán, miután lefutotta a kötelező udvariassági köröket, zömmel Magyarországra üzent. Ehhez kapóra jötta Reuters hitelminősítést firtató kérdése, melyre árnyaltabb formában elmondhatta, amit Kósa Lajos úgy fogalmazott meg, hogy nem a hitelminősítők kormányozzák Magyarországot. Iveta Radičová a diplomácia virágnyelvén elmondott beszédének egyetlen világos politikai üzenete az volt, hogy a kettős állampolgárságról továbbra sincs egyetértés. A főügyészről és a koalícióról nem kérdezték, így – mivel haza üzenni nem tudott – átadta a terepet a gazdaságpolitikáját magyarázó magyar miniszterelnöknek.

Az elmúlt négy évben – leszámítva Szili Katalin és Pavol Paška alkalmankénti és eredménytelen bájolgását – a legfelsőbb – államfői és miniszterelnöki –szinten volt a legfagyosabb a két ország közti viszony. Amíg a Sólyom László kitiltását támogató Ivan Gašparovič hivatalban lesz, kicsi a valószínűsége, hogy elnöki szinten javulás áll be. A keddi tanácskozás annyit megmutatott, kormányfői szinten van politikai akarat a normális hangnemben folytatott párbeszédre, és a két ország kapcsolatának rendezésére. Ez egyelőre nem túl sok, de több annál, ami eddig volt.

Szöveg nélkül.

(A mobiltelefonnal készült, gyenge minőségű felvétel az Erzsébet-híd szlovákiai hídfőjét ábrázolja.)

Hazánk nemzetközi súlyát jól példázza a comment:com alábbi cikke:

Hiába Közép-Európa és nem Mongólia külső, hiába van Google Maps és rengeteg más online térképszolgáltató, Ausztráliából Magyarország és környéke általában csak egy kis színes riport a hírblokk végén. Jó, hát ott van valahol Prága, ahová a merengő tinédzserek elutaznak még egyetem előtt, és mintha arrafelé lenne Belgrád is, amit mintha bombáztak volna az amerikai robotrepülők nem is olyan régen.

Tovább az eredeti helyre.