tg-ltatsthtetet-06-01

"Voltak dolgok, amiket szerettem, voltak, amiket nem, de az az igazság, hogy történt velem valami. Ahogy elkezdtem újságba írni, rögtön elakadtam a prózaírásban, Ellensége is vagyok annak, hogy valaki egyszerre legyen újságíró és író. Vagy újságíró vagy, vagy író. Esetleg ha valaki az újságcikkeiből csinál egy könyvet, azt még elfogadom, az rendben van, az mehet."

N. Tóth Anikó: Isten állatkertjéből operettországon át a shopping centerig. Beszélgetés Pablo Urbányival. Opus, 2009/3, 61.

Az emberben vegyes érzelmek kavaroghatnak a Thália Színház megmentéséért kiírt gyűjtés kapcsán. Megható volt, hogy mo.-i kisnyugdíjasok 500-1500 forinttal, heti csirkefarhát-pénzecskéjükkel adakoztak a felvidéki teátrum megmentéséért. De tényleg ekkora lenne a baj? Ez hamarosan kiderül, e reggeli gyors posztban csak egy dologra fókuszálnánk. A Magyar Távirati Iroda hírének egy részlete, mely tegnap jelent meg az Új Szó Online-on:

Közös nyilatkozatban határolódott el Kassa megye elnöke és a kassai Thália Színház igazgatója azoktól a Duna Televízióban elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.

"Kassa megye és a Thália Színház elhatárolódik azoktól a politikai és nemzetiségi reagálásoktól, amelyek a gyűjtés bejelentését követően hangzottak el" - áll a közös nyilatkozatban, amelyet Zdenko Trebuľa és Kolár Péter írt alá kedden.
A nyilatkozat szerint Kassa megyének mint a Thália Színház gazdájának - "nincs semmi oka a színház megszüntetésére". (A teljes cikk itt)

Trebula úr magyarul nem tud, de szlovákul igen, és biztos vagyok benne, hogy a megyei hivatal járatja a Korzár c. regionális lapot, így ott elolvashatta az cikket, melyből kiemeltünk egy részletet. Kedves Kolár úr, hisz az alant idézett két cikk szerint éppen ön mondta, hogy meg akarják szüntetni a színházat. Gondolom, valamelyik HTM tudósító előkotorta ezeket a cikkében, és a magyar sajtóba, vmint az emberek tudatába már olyan felhanggal került be, hogy "a kurva szlovákok be akarják zárni szegény felvidéki magyarok színházát". Így aztán lépni kellett valamit. Kolár Péter, a nemzet televíziójának újsütetű sztárja elhatárolódott önmagától.

"A to sme pritom na základe zákona museli zvýšiť platy zamestnancov. Aj tu však stojíme len na 70-percentnejhranici slovenského priemeru, pretože na osobu je to necelých 500 eur," vysvetľuje riaditeľ Peter Kolár, ktorý sa nechce zmieriť so situáciou spejúcou k zatvoreniu divadla. "Vychádzamez toho, že divadlo je zvláštna inštitúcia, ktorá nemôže vynechať jeden rok, lebo keď ho vynechá, tak nemá premiéry a potom nebude mať predstavenia a zákonite ani návštevníkov. Potom je veľmi ťažké dosiahnuť znovuzaloženie. Môže sa to vyhrotiť do toho, že keď nič nepodnikneme, tak bude naša inštitúcia zrušená. Nie preto, že by na tom niekto mal záujem, ale preto, že keďže nebude rok pracovať, stane sa zbytočnou."
ANDREA NITKULINCOVÁ: Bojuje o prežitie, vyhlásilo zbierku. Korzár, 2009. 8. 27.

A gazdasági válság negatív hatásai miatt bevezetett megszorító intézkedések a Thália színházat is komolyan érintik. Idén 54 000 euróval (1,6 millió korona) kevesebb jut a megyei önkormányzat kasszájából a Thália fenntartására. „Csak a bérek kifizetésére 25 ezer euró (753 ezer korona) fog hiányozni“ - nyilatkozott Kolár Péter, a színház igazgatója. A helyzet megoldása érdekében az 1993-ban alakult Thália Színházi Társulás a belügyminisztériumtól kért engedélyt pénzadományok gyűjtésére. „A színház vezetőségével karöltve úgy döntöttünk, gyűjtést szervezünk“ - nyilatkozott Pólos Árpád színész, a Thália Színházi Társulás elnöke.
„Ha megnyerjük a köz támogatását, úgy az intézmény a 2009/2010-es színházi évad terveit mindannyiunk örömére megvalósíthatja. Ha nem, akkor bemutató előadások és nézők hiányában ürügyet szolgáltathatunk színházunk leépítésére“ - olvasható az intézmény és a színházi társulás közleményében.
MARSOVSZKY MIKLÓS: Új évad - régi gondok a Tháliában. Új Szó, 2009. 8. 27.

Nem irigylem azt a pénzt, amit a Duna összekalapozott a Tháliának, és nyilván minden szlovmagy blogger - különös tekintettel a keletiekre, mint részben e sorok írója is, vagy mondjuk Tizedes, vagy Körkép Akatika, akik real keletiek - tiltakozna, ha bántanák a színházat, de ez, hogy vmit bedobok a kommunikációs térbe, s mikor kiderül, hogy könnyen úgy járhatok, mint az egyszeri gyerek, aki nagyobbat akart fingani, mint az apja, s beszart, akkor meg elhatárolódom önmagamtól, ez több mint gáz.

UPDATE

A DTV a következő közleményt adta ki:

„Sajnálom, hogy a szlovákiai belpolitikai villongások miatt, a Duna Televízió jó szándéka ellenére negatív színben tűnt fel”

- Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója cáfolja a Duna Televíziót ért vádakat-

Valótlan hírt közölt kedden a szlovákiai pozsonyi hírügynökség a Duna Televízió által indított „Mentsük meg a kassai Thália Színházat! című jótékonysági felhívásról. A kassai Thália Színház direktora, Kolár Péter felháborodását fejezte ki a megjelent hír kapcsán, és azonnali helyreigazítást kért. A teátrumot fenntartó Kassai Megyei Önkormányzat is cáfolta a hírt. A TASR szerint - melyet aztán az MTI is átvett - „közös nyilatkozatban határolódott el Kassa megye elöljárója és a kassai Thália Színház igazgatója azoktól a Duna Televízióban elhangzott kijelentésektől, miszerint ha a színház által augusztusban indított gyűjtés során nem sikerül többletforrásokat találni a Thália működtetésére, a szlovák hatóságok megpróbálják megszüntetni a kulturális intézményt.” A Thália Színház igazgatója megdöbbenését fejezte ki a hír hallatán. Elmondta: „az eredeti, nevével fémjelzett nyilatkozat egy szóval sem említi a Duna Televíziót”.  A Kassai Megyei Önkormányzat alelnöke, Szőllős János és Zuzana Bobríková szóvivő is sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a Duna Televízió gyűjtését politikai felhangok kísérik.

Kolár Péter direktor a kedden megjelent téves hír kapcsán azonnali helyreigazítást kért, mellékelve az eredeti, a Kassai Megyei Önkormányzat és a Thália Színház közös nyilatkozatát, melyet ő személyesen és Zdenko Trebuľa, a Kassai Megyei Önkormányzat elnöke jegyez. „Sajnálom, hogy a Kassai Megyei Önkormányzat és a kassai Thália Színház által kiadott közös közleményünk félreértésre ad okot, hiszen a pozsonyi szlovák hírügynökség, a TASR tévesen adta hírül, hogy elhatárolódtunk a Duna Televízió jótékonysági akcióján elhangzottaktól” – tájékoztatott Kolár Péter igazgató. Ebben a nyilatkozatban ugyanis egyetlen szó sem esik a Duna Televízióról és a műsoraikban elhangzottakról. Az eredeti nyilatkozatban Kolár Péter és Zdenko Trebul’a úgy fogalmaznak: „A Kassai Megyei Önkormányzat és a Thália Színház egyaránt elhatárolódnak a gyűjtés ténye által kiváltott politikai és nemzetiségi reagálásoktól.” Kolár Péter hangsúlyozta: „A közös nyilatkozattal tehát épphogy a nemes gyűjtést kívántuk megvédeni az aktuális politikai polémiáktól és felhangoktól. Ebben egy szóval sem említettük a Duna Televíziót, hanem a gyűjtés ténye által kiváltott politikai és nemzetiségi reagálásoktól határolódtunk el.”


Zuzana Bobríková, a Kassai Megyei Önkormányzat szóvivője hangsúlyozta: „A gyűjtés teljesen legitim volt, amiért kizárólag köszönettel tartozunk a Duna Televíziónak”. Hozzátette: „Nagyon örülünk annak, hogy a Duna Tv így viszonyult a Thália színházhoz. Jó lenne, ha a többi intézményünk is hasonló segítségben részesülhetne. A Duna Televízió felhívása példaként szolgál.”
A Kassai Megyei Önkormányzat alelnöke, Szőllős János úgy fogalmazott: „sajnálom, hogy a Duna Televízió által indított felhívást politikai felhangok kísérik”.

Kolár Péter igazgató még szeptemberben kereste fel a Duna Televízió elnökét, Cselényi Lászlót. „Elnök urat azért kerestem meg, hogy segítségét kérjem fennmaradásunk érdekében. Tájékoztattam arról, ha teátrumunk harmadik éve is veszteségesen működik, akkor a színházunk elveszítheti függetlenségét, önállóságát” – fogalmazott a direktor. Külön sajnálatát fejezet ki amiatt, hogy a gyűjtés és a jótékonysági tematikus műsorok kapcsán negatív színben is felmerült a közszolgálati adó neve. „Sajnálom, hogy a szlovákiai belpolitikai villongások miatt a Duna Televízió jó szándéka ellenére negatív színben tűnt fel. A Duna Tv nem gerjesztett semmiféle politikai és etnikai feszültséget, hanem a Thália Színház működésének ellehetetlenülését akadályozta meg gyűjtésével” – reagált a vádaskodásokra a Thália direktora. „ A gyűjtést, a felhívás közzétételét ezúton is köszönöm elnök úrnak, a Duna Televíziónak, a nézőknek, a világ magyarságának” – mondta Kolár Péter. A társulat egyébként a hétvégén tartott jubileumi gálaműsorán, valamint saját honlapján is háláját fejezte ki a Duna Televíziónak és nézőinek az akcióért.

A Duna Televízióban meghirdetett jótékonysági felhívás sikerre járt: mindössze három nap leforgása alatt 24 164 925 forintot ajánlott fel a világ magyarsága a kassai Thália Színház megmentéséért.

Kolár Péter igazgató ma este élőben vendégünk lesz a Közbeszédben (20:00). Szőllős János alelnök (Kassai Megyei Önkormányzat) és Zuzana Bobríková szóvivő (Kassai Megyei Önkormányzat) nyilatkozatát a Duna Televízió ma esti Híradójában (18:00) és Közbeszéd (20:00) című műsorában láthatják nézőink.


HÁTTÉR:
Negyven évvel ezelőtt a szlovákiai magyarság önfeláldozásának és anyagi támogatásának köszönhetően alakulhatott meg az ország második magyar színháza, a Thália. Szlovákiában azóta is csak két magyar ajkú színház létezik. A kassai Thália Színház fenntartó szerve a világgazdasági válságra hivatkozva 2009-ben olyan mértékben csökkentette az intézmény költségvetési támogatását, amely nem teszi lehetővé egyetlen előadás bemutatását sem a 2009/2010-es színházi évadban. „Ha egy ilyen intézmény megszűnik, az óriási veszteséget jelentene nemcsak a szlovákiai, hanem az egész világ magyarságának is” – hangsúlyozta Kolár Péter direktor. A Nemzet Televíziója elsőként állt a teátrum mellé. November 27-28-29-én tematikus összeállításokkal, színházi közvetítésekkel, dokumentumfilmekkel és adományvonal létrehozásával buzdított adakozásra, hogy megmeneküljön a fennállása 40. évfordulóját ünneplő felvidéki teátrum. Az összefogás példás volt: a Duna Televízió három napon át tartó felhívására nem kevesebb, mint 24 164 925 forintnyi felajánlás gyűlt össze. A nézők lehetőségükhöz mérten próbáltak segíteni: 500 forinttól egészen milliós nagyságrendekig adakoztak a nemes célra. A világ minden tájáról érkeztek felajánlások, Magyarország mellett, többek között Szlovákiából, Csehországból, Romániából, Szlovéniából, Szerbiából, Ausztriából, Svájcból, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Olaszországból, Spanyolországból, Németországból, Svédországból, Norvégiából, Finnországból, Angliából, Törökországból, Izraelből, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából is.

A kassai Thália Színház számlaszámára befolyt adományok végösszegéről - a banki átfutási időt is figyelembe véve - hamarosan bővebb tájékoztatást ad a Duna Televízió (www.dunatv.hu/kassa).

Szeptember 26-án ünnepelte hatvanadik születésnapját Tóth László. Író? Költő? Művelődéstörténész? Irodalomtörténész? Színháztörténész? Szerkesztő? Műfordító? Mindegyik. Valószínűleg akkor tudjuk lefedni szövegekkel való foglalatoskodásának teljes spektrumát, ha a (csehszlovákiai) magyar irodalom mindenesének nevezzük. Szövegember. Aki egy kicsit is szeret olvasni, az már bizonyosan kapcsolatba került egyik-másik munkájával, ugyanis könyvtárakban, könyvesboltokban nehéz őt nem megtalálni: 35 önálló kötet szerzője, emellett háromtucatnyira tehető az általa szerkesztőként jegyzett könyvek száma. Aki ránéz dús ősz szakállal övezett hatalmas koponyájára, hajlamos jóságos nagypapára asszociálni. A látszat azonban csal: a szerző (újra)kezdő apuka. Hároméves lánya, Anna fiatalabb unokáinál. Feleségével, a valószínűleg genetikailag irodalmi pályára kódolt Tóth-Ozsvald Zsuzsával Dunaszerdahelyen több száz folyóméter könyv között élnek. A padlótól a mennyezetig könyvek borítanak egy nagyobb és egy kisebb dolgozószobát, de könyvek sorakoznak, vagy éppen hevernek az előszobaszekrényekben, a nappaliban konzervatív könyvszekrény, a konyhába is jutott egy vidám könyvespolc, a kamrában pedig másodpéldányok, bedobozolva. A hálószobába nem néztem be, de nem lepődtem volna meg, ha ott is könyveket találok: Tóth László egy korábbi, budapesti – akkor éppen – legénylakásában az ágy kitörött lábát néhány vaskos lexikonnal pótolta. Beszélgetésünk alatt többször harangoztak a közeli templomban. Harangzúgásban, avagy A hús bohóca, rémlett fel bennem 1996-os verseskötetének címe.

Hányadik lakása ez, amelyikben beszélgetünk?
Nem tudom, talán a huszadik… Össze kell számolnom. Szülői házamból volt mindjárt három, Budapest, Izsa I., Izsa II., a komáromi albérletem – ide számolom azt is, mert éveket töltöttem ott –, a pozsonyi albérleteim, Dunaszerdahelyen ez a második hely ahol lakom, Budapesten volt négy, Komáromban éltem, Pozsonyban két lakás. Számomra az otthont nem egy-egy konkrét település jelenti.

Budapestről került Izsára, innen Komáromon át Pozsonyba majd Dunaszerdahelyre, aztán újra Budapest következett, innen Pozsony és újra Dunaszerdahely. Hol van otthon?
Ott vagyok otthon, ahol a családom, a barátaim vannak. Életemet a Pozsony és Budapest közötti, 200 kilométer hosszú, és 50 kilométer széles sávban töltöttem. Máshol tartósan nem éltem, csak turistaként fordultam meg. Számomra ez a régió irodalmi és kulturális értelemben mindig is egynek számított, az aktuális politikai határoktól függetlenül.

Költői pályakezdése 1967-re tehető, első kötete, a három év terméséből összeállt A hangok utánzata nemzedéki antológiájuk, az Egyszemű éjszaka után egy évvel, 1971-ben jelent meg. Hetvenegyben ön akár már diplomás is lehetett volna, ehelyett alkalmi munkákból élt, és az olykor Kulcsár Ferenc szekrényében lakó Varga Imrével csavarogtak, csajoztak, buliztak. Nehéz önt elképzelnem beatnikként.
A Közgazdasági Főiskolt otthagytam, nem jártam be órákra, helyette olvastam. Úgy éreztem, önépítkezésemhez akkoriban erre nagyobb szükségem volt. Miután leérettségiztem, tudatosan elutasítottam a szülői támogatást, önálló szerettem volna lenni. Elmentem a magyar étterembe pincérnek, de korábban dolgoztam az útkaparóknál, és életem egy szakaszában voltam traktorkabinfestő betanított munkás is. A fizikai munkával és munkások között töltött időszakot önépítkezésem szempontjából nagyon fontosnak tartom. Nagyon sokat megtudtam önmagamról és a társadalomról. Ami a csavargásokat illeti, a hippik térhódítása előtt mi voltunk a beatnemzedék utolsó hazai hulláma. Persze, a szocialista Csehszlovákiában nem lehetett kerouaci léptékű csavargásokra gondolni. Pozsonyból Galántára, Dunaszerdahelyre jártunk, csak hogy ismerkedjünk, vagy megigyunk egy sört. Az már a csavargások csavargása volt, ha vonatok vécéjében és stoppal az ember leutazott a gombaszögi kulturális rendezvényre.

Hogyan lett hontalan?
Miután az Irodalmi Szemléből felsőbb nyomásra távoznom kellett, évekig szabadúszó író voltam. Több együttható is szerepet játszott abban, hogy 1986-ban visszaköltöztem Magyarországra. Az itteni közeg élhetetlenné vált számomra. Áttelepülésem után az ideiglenes tartózkodási engedélyemben születési és lakhelyemként Budapest szerepelt, az állampolgárság rovatban viszont az, hogy hontalan. Ezt utóbb le is fénymásoltam, és elraktam.

Abban ez időszakban a szocialista tábor országai között nem volt olyan egyszerű a migráció. Önnek hogy sikerült ezt megoldani?
Névházasság útján. Abban az időben ez a magyarországi ifjak körében egy bevett jövedelemforrás volt. Előfordult, hogy reggelente az én szobámból egy másik nő, a „névfeleségem” szobájából egy másik férfi jött ki. Drágám, bemutatom meg férjem/feleségem! – élcelődtünk gyakorta. Sajnálatos, hogy ennek a szociológiai jelenségnek mindmáig sem az irodalmi, sem a filmes feldolgozása nem történt meg. Én sem írtam róla. Későn érő típus vagyok. Lehet, hogy még nem érett meg bennem a téma…

Budapestről – több lakás és nő után – 2005-ben visszatért a szlovák fővárosba, és újabb családot alapított. Kislányuk, Anna hároméves. Ön hatvan. Elképzelhető, hogy az esküvőjén már nem tud ott lenni. Ezt hogyan éli meg?
Zsuzsával erről sokat beszélgettünk, igen, elképzelhető, hogy nem fogom tudni felnevelni, és akkor számára ez egy többletterhet jelent. Lehet még hátra két évem, öt évem, tíz évem, húsz évem, ezt nem tudni. Sokan letagadják a korukat. Én nem. Én szeretek hatvanéves lenni, és amikor ötven voltam, ötvenéves is szerettem lenni. És biztos vagyok benne, hogy ha megérném a hetvenet, azt is szeretni fogom. Ugyanakkor kegyes hozzám a sors, mert vannak felnőtt gyerekeim, négy unokám – egy fiú és három lány –, és itt van Anna. Így a gyermekek fejlődését nagyapai és apai dimenzióban is meg tudom élni. Megadatott nekem az a kegy, hogy újra tanúja lehetek az emberi értelem nyiladozásának, az emberi beszéd kibontakozása csodájának. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ha majd felnő, azt mondhassa, érdemes volt idős apa gyermekeként is a világra születnem.

Szeptember 26-án ünnepelte hatvanadik születésnapját Tóth László. Író? Költő? Művelődéstörténész? Irodalomtörténész? Színháztörténész? Szerkesztő? Műfordító? Mindegyik. Valószínűleg akkor tudjuk lefedni szövegekkel való foglalatoskodásának teljes spektrumát, ha a (csehszlovákiai) magyar irodalom mindenesének nevezzük. Szövegember. Aki egy kicsit is szeret olvasni, az már bizonyosan kapcsolatba került egyik-másik munkájával, ugyanis könyvtárakban, könyvesboltokban nehéz őt nem megtalálni: 35 önálló kötet szerzője, emellett háromtucatnyira tehető az általa szerkesztőként jegyzett könyvek száma. Aki ránéz dús ősz szakállal övezett hatalmas koponyájára, hajlamos jóságos nagypapára asszociálni. A látszat azonban csal: a szerző (újra)kezdő apuka. Hároméves lánya, Anna fiatalabb unokáinál. Feleségével, a valószínűleg genetikailag irodalmi pályára kódolt Tóth-Ozsvald Zsuzsával Dunaszerdahelyen több száz folyóméter könyv között élnek. A padlótól a mennyezetig könyvek borítanak egy nagyobb és egy kisebb dolgozószobát, de könyvek sorakoznak, vagy éppen hevernek az előszobaszekrényekben, a nappaliban konzervatív könyvszekrény, a konyhába is jutott egy vidám könyvespolc, a kamrában pedig másodpéldányok, bedobozolva. A hálószobába nem néztem be, de nem lepődtem volna meg, ha ott is könyveket találok: Tóth László egy korábbi, budapesti – akkor éppen – legénylakásában az ágy kitörött lábát néhány vaskos lexikonnal pótolta. Beszélgetésünk alatt többször harangoztak a közeli templomban. Harangzúgásban, avagy A hús bohóca, rémlett fel bennem 1996-os verseskötetének címe.

Hányadik lakása ez, amelyikben beszélgetünk?
Nem tudom, talán a huszadik… Össze kell számolnom. Szülői házamból volt mindjárt három, Budapest, Izsa I., Izsa II., a komáromi albérletem – ide számolom azt is, mert éveket töltöttem ott –, a pozsonyi albérleteim, Dunaszerdahelyen ez a második hely ahol lakom, Budapesten volt négy, Komáromban éltem, Pozsonyban két lakás. Számomra az otthont nem egy-egy konkrét település jelenti.

Budapestről került Izsára, innen Komáromon át Pozsonyba majd Dunaszerdahelyre, aztán újra Budapest következett, innen Pozsony és újra Dunaszerdahely. Hol van otthon?
Ott vagyok otthon, ahol a családom, a barátaim vannak. Életemet a Pozsony és Budapest közötti, 200 kilométer hosszú, és 50 kilométer széles sávban töltöttem. Máshol tartósan nem éltem, csak turistaként fordultam meg. Számomra ez a régió irodalmi és kulturális értelemben mindig is egynek számított, az aktuális politikai határoktól függetlenül.

Költői pályakezdése 1967-re tehető, első kötete, a három év terméséből összeállt A hangok utánzata nemzedéki antológiájuk, az Egyszemű éjszaka után egy évvel, 1971-ben jelent meg. Hetvenegyben ön akár már diplomás is lehetett volna, ehelyett alkalmi munkákból élt, és az olykor Kulcsár Ferenc szekrényében lakó Varga Imrével csavarogtak, csajoztak, buliztak. Nehéz önt elképzelnem beatnikként.
A Közgazdasági Főiskolt otthagytam, nem jártam be órákra, helyette olvastam. Úgy éreztem, önépítkezésemhez akkoriban erre nagyobb szükségem volt. Miután leérettségiztem, tudatosan elutasítottam a szülői támogatást, önálló szerettem volna lenni. Elmentem a magyar étterembe pincérnek, de korábban dolgoztam az útkaparóknál, és életem egy szakaszában voltam traktorkabinfestő betanított munkás is. A fizikai munkával és munkások között töltött időszakot önépítkezésem szempontjából nagyon fontosnak tartom. Nagyon sokat megtudtam önmagamról és a társadalomról. Ami a csavargásokat illeti, a hippik térhódítása előtt mi voltunk a beatnemzedék utolsó hazai hulláma. Persze, a szocialista Csehszlovákiában nem lehetett kerouaci léptékű csavargásokra gondolni. Pozsonyból Galántára, Dunaszerdahelyre jártunk, csak hogy ismerkedjünk, vagy megigyunk egy sört. Az már a csavargások csavargása volt, ha vonatok vécéjében és stoppal az ember leutazott a gombaszögi kulturális rendezvényre.

Hogyan lett hontalan?
Miután az Irodalmi Szemléből felsőbb nyomásra távoznom kellett, évekig szabadúszó író voltam. Több együttható is szerepet játszott abban, hogy 1986-ban visszaköltöztem Magyarországra. Az itteni közeg élhetetlenné vált számomra. Áttelepülésem után az ideiglenes tartózkodási engedélyemben születési és lakhelyemként Budapest szerepelt, az állampolgárság rovatban viszont az, hogy hontalan. Ezt utóbb le is fénymásoltam, és elraktam.

Abban ez időszakban a szocialista tábor országai között nem volt olyan egyszerű a migráció. Önnek hogy sikerült ezt megoldani?
Névházasság útján. Abban az időben ez a magyarországi ifjak körében egy bevett jövedelemforrás volt. Előfordult, hogy reggelente az én szobámból egy másik nő, a „névfeleségem” szobájából egy másik férfi jött ki. Drágám, bemutatom meg férjem/feleségem! – élcelődtünk gyakorta. Sajnálatos, hogy ennek a szociológiai jelenségnek mindmáig sem az irodalmi, sem a filmes feldolgozása nem történt meg. Én sem írtam róla. Későn érő típus vagyok. Lehet, hogy még nem érett meg bennem a téma…

Budapestről – több lakás és nő után – 2005-ben visszatért a szlovák fővárosba, és újabb családot alapított. Kislányuk, Anna hároméves. Ön hatvan. Elképzelhető, hogy az esküvőjén már nem tud ott lenni. Ezt hogyan éli meg?
Zsuzsával erről sokat beszélgettünk, igen, elképzelhető, hogy nem fogom tudni felnevelni, és akkor számára ez egy többletterhet jelent. Lehet még hátra két évem, öt évem, tíz évem, húsz évem, ezt nem tudni. Sokan letagadják a korukat. Én nem. Én szeretek hatvanéves lenni, és amikor ötven voltam, ötvenéves is szerettem lenni. És biztos vagyok benne, hogy ha megérném a hetvenet, azt is szeretni fogom. Ugyanakkor kegyes hozzám a sors, mert vannak felnőtt gyerekeim, négy unokám – egy fiú és három lány –, és itt van Anna. Így a gyermekek fejlődését nagyapai és apai dimenzióban is meg tudom élni. Megadatott nekem az a kegy, hogy újra tanúja lehetek az emberi értelem nyiladozásának, az emberi beszéd kibontakozása csodájának. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ha majd felnő, azt mondhassa, érdemes volt idős apa gyermekeként is a világra születnem.