tg-ltatsthtetet-06-01

Ma a "kárpátaljai magyar irodalom" blogját  szeretném népszerűsíteni. Azért élek ezzel a túlzó kifejezéssel, mert ha a HTM irodalomról van szó, akkor ukrajnai írót alig valaki tud mondani, a valamennyire tájékozottak viszont legalább Balla D. Károly nevét ismerik. Az Új Szó szombati számában a szerző arról vall, szükségből erényt kovácsolva hogyan lett "bősz blogger". Ahogy magam is írtam egy helyen, a HTM kifejezés a virtuális térben hála Istennek nehezen értelmezhető.

Lassan harminc éve végzek ilyen-olyan szerkesztői munkát. Gondoztam politikai napilap szépirodalmi publikációit, szerkesztettem antológiákat és tankönyveket, alapítottam két irodalmi folyóiratot, vezettem magánkiadót – de minden szerepem a gúzsba kötött táncoséhoz hasonlított. Saját elképzeléseim egyfelől és a többé-kevésbé mindig mostoha „körülmények” másfelől – ezek között egyensúlyoztam és kötöttem kompromisszumot napi rendszerességgel. A rendszerváltásig főként a politikai elvárások határoltak be, utána a gazdasági ellehetetlenülés. Illetve az is, hogy működésemet egy speciális nemzetiségi-kisebbségi kontextusba kellett helyeznem és (helybéli források híján) meg kellett felelnem a határon túli magyar kultúra anyaországi finanszírozását övező elvárásoknak. Minthogy erre kevéssé mutatkoztam alkalmasnak (és hajlandónak), felhagytam mindenfajta szerkesztői és kiadói munkámmal. Illetve dehogyis! Mire a „földi” körülmények számomra elfogadhatatlanná váltak, addigra már kis birtokot foglaltam magamnak az „égen”. Éppen akkor, amikor már nagyon elegem volt a pályázatokból és kuratóriumokból, a nyomdászokból, könyvelőkből és terjesztőkből, leginkább pedig abból, hogy az alig létező kárpátaljai magyar irodalom és kultúra támogathatóvá turbósítása lett üzemszerű napi feladatom. Hagytam hát a mosott ruhát másra, és nyűgeim nélkül felmentem nem is padlásra, hanem sokkal magasabbra, a világhálóra. Mivel megtanultam a webmesterség alapjait, a honlapalapításhoz nem volt szükségem se pályázatra, se nyomdászra, se terjesztőre. Görcseimtől az szabadított meg végleg, hogy megértettem: az interneten én nem vagyok határon túli, nem vagyok kisebbségi, senki nem ismeri el erényemül a sorsverést.

A cikk az eredeti helyen folytatódik.

A Riperterek Határok Nélkül tájékoztatása szerint Qari Muhammad Shoaibot, a pakisztáni Khabar Kar regionális lap munkatársát pakisztáni katonák lelőtték. Aki vele volt az autóban, azt állítja, hogy a katonák figyelmeztetés nélkül nyitottak tüzet. A hadsereg szerint az újságíró a figyelmeztető lövések ellenére sem állt meg, a biztonsági erők ennek következtében nyitottak tüzet. A kollégának két feleségétől hat gyermeke született. Egy olyan országban, mint Pakisztán, kétlem, hogy valaha kiderül az igazság.  

Ehhez képest kutyafasza, hogy Polgár Gézát, a Fókusz riporterét a hosszú, kínkeserves munkával megszervezett, rejtett kamerás, korrupcióellenes riportja miatt rabosították. Mert - mint a fenti példa mutatja -, akár le is lőhették volna. De a tendencia mindenképp figyelemre méltó. Azt üzeni a nézőnek/olvasónak, hogy ha korrupciót látsz, hajtsd le a fejed, ne próbálj tenni ellene, mint köcsög Imre a Barátok köztben, mert majd téged is jól rabosítanak, és ott majd análisan inzultálnak az ózdiak.

Az imént elhagytam Szlovákia területét a komáromi határátkelőnél (ne aggódjatok, estére visszajövök). Gondoltam, ad notam: „Kiskereki betyárcsárda, zsandárokkal körülállva” kutyák, helikopter, szögesdrót, őrtorony stb. Magyar oldalon semmit se láttam, nyoma sem volt rendőri készenlétnek. Az egyedüli láthatósági mellényt viselő arcok az útkarbantartók voltak. A szlovák oldalon sem volt nyoma nagyobb készültségnek, de azért állt ott egy terepjáró, ami nem szokott, és kint a placcon 4 rendőr volt. (Persze, nem tudjuk, mit rejt az egykori vámépület.) Ez egyik fekete - tábori (poľná rovnošata) - egyenruhát viselt. Kétségbeesetten látom magam előtt a holnapi lapokat, melyek regionális tudósítói arról fognak írni, hogy kommandósok voltak ott. Lehet, hogy voltak, de a fekete barettes legények nem azok. (Erről bővebb infó, és letölthető dokuk azoknak, akiknek a fejében nincs rend a rendőregyenruhákkal kapcs. itt.) Szóval ne kommandósozzunk!