tg-ltatsthtetet-06-01

A múlt hétvége eseménye egyértelműen az MKP-tisztújítás volt, ki figyelt volna fel egy környezetvédelmi jellegű hírre. Józsinak ilyen szempontból nehéz dolga van, mivel sem a hazai sajtó, sem a hazai közvélemény nem fogékony a környezetvédelemmel kapcsolatos dolgokra.

A Sea Shepherd karizmatikus vezetője, Paul Watson kapitány (kövesd a Twitteren, lájkold a Facebookon) a Mexikói-öbölkatasztrófa egyéves évfordulója kapcsán “A Year of Crimes Without Punishment” címmel közölt kommentárt, melyben felhívja a figyelmet, hogy a környezet ellen elkövetett bűnök megtorolatlanul maradnak, még akkor is, ha olyan súlyosak, mint amit a BP művelt az öbölben.

Múlt szombaton, mikor a magyarok egy része azt figyelte, hogy Csáky vagy Berényi, Berényi vagy Csáky,  Richard Švihura (a FB-on is megtalálod, mint minden SaS-est), a Szabadság és Szolidaritás parlamenti képviselője a halászati törvény módosítása kapcsán - tehát nem öncéltól mentesen, a csak a természet javát tartva szem előtt - arról beszélt, hogy a környezet rovására elkövetett bűncselekmények ellen határozottabban kellene fellépni.  Nézzük, mit mondott ez a jóember, akinek a nevéhez egyébként nem nagyon tudnék semmilyen törvényhozási aktivitást kötni - eddig.

Richard Švihura szerint a környezeti károkat okozó bűnözés problematikája Szlovákiában alá van becsülve. “Az ökobűnözés komoly anyagi, környezeti és erkölcsi károkat okoz. Ezek megtorlása azonban távolról sem áll összhangban az okozott kárral, ezért szükségesnek tartom, hogy új prevenciós rendszert vezessünk be a környezet elleni bűncselekmények területén, különös tekintettel az erdő-, vad-, hal-, a mezőgazdasági vagyon- és a környezetvédelem terén, professzionális alapokra helyezve azt. Ez elsősorban politikai akaratot követel. A környezetkárosítás komoly társadalmi probléma, amit már számos országban tudatosítottak” - nyilatkozta a SITA hírügynökségnek a szabadelvű képviselő. (És akkor segítsünk is neki, ha van ötleted egy ilyen törvénnyel kapcsolatban, megírhatod a richard.svihura@nrsr.sk e-mail címre. Ez nem kurucinfóskodás, ő kérte.)

Azt most ne vitassuk, hogy pártukázra-e vállalt fel (végre) egy liberális témát a klasszikus liberális témákban nem igazán tündöklő párt képviselője, vagy tényleg horgászás közben jött rá, hogy a dopicse, itt valami nincs rendjén, mindenesetre szép tőle. Švihura arra is felhívta a figyelmet, hogy az eddigi védelmi rendszer nem túl hatékony. A 17 900 (Dzsízsz!!!, ejszen 20 ezer rendőr és ugyanennyi katona van e hazában, ezek meg majdnem ugyanennyien vannak) csősz (mezőőr, poľná stráž), vadőr (lesná stráž) és halőr (rybárska stráž) ellenére szarok az eredmények. 2003-ban 600 esetben indult orvvadászat (a szlovák pytliactvo szó az orvhalászatot is ideérti) miatt eljárás (tehát a valós szám ennél jóval magasabb, ez csak, ami kiderül), tavaly 400 esetben. Ez azt jelenti, hogy a mező-, erdő- és halőrök majdnem hadseregnyi száma harmadával volt képes visszaszorítani az ökobűnözés e markáns formáját (és akkor a szennyező üzemekről, átlépett kibocsátási határértékekről és hasonlókról még nem is volt szó, ezek, ha nem kolontári léptékben történnek, akkor leggyakrabban szabálysértésnek minősülnek). Ennek valszeg az lehet az oka, hogy egy részük maga is érdekelt benne (ismerek néhány rapsicot, akik egyébként tisztességesnek látszó alapszervezeti tagok, vezetők vagy vadgazdák helyi vadásztársaságoknál, de ne ebbe az irányba induljunk, mert ez messzire vezetne); de az okok közt említhetjük a pénzhiányt, a rossz műszaki felszereltséget, és a társszervezetekkel való koordináció hiányát is.

A környezeti bűncselekmények megtorlása, és általában a jogérvényesítés Magyarországon is komoly gondot jelent. Mert egy nemzeti park őrét a szervezett fatolvajok simán szembe röhögik. És ez most nem burkolt cigányozás, vannak szervezett fatolvaj csoportok, amelyek profi technikával szállnak ki, kamionokkal, markológéppel stb. Erre rímelnek Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár - gyakorlatilag miniszter, csak furcsa ez az új struktúra - gondolatai arról, hogy fegyveres környezetvédelmi testületet kell létrehozni, amelynek tagjai katona kiképzésben részesülnének. Az ide vonatkozó MTI-hír MR1 által továbbgondolt verzióját teljes terjedelmében idézem.

“Kiképzett fegyveresekkel védené a nemzeti parkokat a környezetvédelmi államtitkár. Illés Zoltán szerint így lehetne hatékonyan megakadályozni a természetkárosító bűncselekményeket. A nemzeti parkok egyelőre nem akarnak nyilatkozni az elképzelésről.
Az amerikai filmsorozatban szereplő texasi rangerekhez hasonló fegyveres őrökkel védené a nemzeti parkokat a környezetvédelemért felelős államtitkár. Illés Zoltán az MR-Kossuth Rádiónak azt mondta, hogy megszüntetné a mostani természetvédelmi őrszolgálatot.

Az államtitkár a Krónikának azt mondta, hogy a rangerek a természetvédelemmel kapcsolatos szabálysértéseknél és bűncselekményeknél intézkednének, mint amilyen például az illegális szemétlerakás, vagy a fairtás, falopás.

Illés Zoltán azt is javasolja majd, hogy a rendőrség állományában is legyenek olyan alkalmazottak, akik kifejezetten természetvédelemmel foglalkoznak és szorosan együttműködnek a rangerekkel. Az államtitkár napokon belül egyeztet a belügyminisztériummal is a tervekről. Kerestük a szaktárcát, hogy megkérdezzük mi a véleményük a javaslatról, de egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre. Korábban Pintér Sándor egy bizottsági meghallgatáson azonban azt mondta, hogy több jogosítványt adna egyes természetvédelemmel foglalkozó őrszolgálatoknak.

Több nemzeti park igazgatója a Krónikának azt mondta, hogy egyelőre nem akarnak nyilatkozni a környezetvédelmi államtitkár javaslatáról, majd csak akkor, ha a terv minden részletét ismerik.” (2010.09.17) Nos, azóta eltelt egy darab idő, Illés rangereinek se híre, se hamva, egy környezetvédelmi blog be is szólt neki, itten.

Nos, nézzük, kik azok az emberek, akik jelenleg Szlovákiában aktívan közbeavatkozhatnak, ha természetkárosítást tapasztalnak. (Több mint két évtizede járom szervezett formában vagy egyedül a természetet, vadőrrel életemben egyszer találkoztam, halőrrel és mezőőrrel egyszer sem.)
A vadőrökről/erdőőrökről az erdészeti törvény (326/2005, nem linkelünk, ha érdekel, beírod a zbierka.sk-ba)  kilencedik fejezete rendelkezik. Valamennyi tárgyalt őrtípus közül ez rendelkezik a legtágabb jogosultságokkal (§ 53 2. fejezet). Ugyanez elmondható a kényszerítő eszközök alkalmazásáról is. Ha látja, hogy egy bölényt cipelsz a válladon, lefoghat, megüthet, megrúghat, lefújhat könnygázzal, meggumibotozhat, megbilincselhet, rád uszíthatja a kutyáját, és figyelmeztető lövést adhat le. Sőt, szélsőséges esetben, önvédelemből akár rád is lőhet. Ha ez egy golyós, szarvasbikákra optimalizált puskából történik, akkor...

A halőrökről a 139/2002-es halászati törvény rendelkezik. Jogköreit a § 23 tárgyalja, melyek némileg csekélyebbek a vadőrénél. Ami a kényszerítő eszközöket illeti, a fogások, ütések, rúgások mellett könnygázt, gumibotot, bilincset és szolgálati kutyát használhat. Fegyvert nem. A bilincselés azért elég markáns beavatkozás a szabadságjogokba..., pláne egy halőr részéről. (Nagyon kedves, hogy a törvényben benne van az is, hogy terhes nőkkel, kiskorúakkal, öregekkel, mozgássérültekkel szemben csak önvédelmi fogásokat alkalmazhatnak,  egyéb kényszerítő eszközt csak akkor, ha “az említett személyek részéről megvalósuló támadás veszélyezteti életét vagy a testi épségét”. Elképzelem, amint egy terhes nő hálózik, majd egy viperával a halőrre támad. Na de nem humorizálunk, a törvény azért törvény, hogy minden helyzetre kiterjedjen.

A mezőőr - nevezzük csősznek - az előző két funkcióhoz képest sokkal mélyebb kulturális beágyazódottsággal rendelkezik a magyar népi kultúrában, lásd még: “lám megmondtam, barna kislány, ne menj arra, mert bevisz az öreg csősz a kunyhójába”, valamint itt szeretnék Prokisch Péter vidéki tanárnak köszönetet mondani, hogy a 2000-es évek első felében felhívta a figyelmem a csőszbőgettyű kifejezésre, melyet, úgy érzem, indokolatlanul mellőz a köznyelv; a szóból áradó rusztikus energiát csak Czigány Lóránt-i erudícióval (lásd még a PT előszavát a mester tollából) lehetne kifejteni. A csőszökről a 255/1994-es törvény rendelkezik. Több joguk van, mint a halőröknek, és kevesebb, mint a vadőröknek. A fogások, ütések, rúgások, könnygáz és kutya (bilincs és gumibot nincs, akkor a halőrnek mér van, kéne itten valami szinkron, uraim) mellett figyelmeztető lövést adhat le, és szélsőséges esetben, vagy életveszélyben fegyvert is használhat.

(Egy korábbi posztban arról értekeztünk, hogy Szlovákiában elméletileg annyi szervezet jogosult korlátozni a személyi szabadságunkat, hogy még csoda, hogy mozoghatunk.)

Az öles vargabetű után térjünk vissza Švihurához és Illéshez. Igen, baj van. Magyarországon nagyobb, mert a jogosulatlan vadászat ott csak szabálysértés, amit pénzbírsággal meg lehet úszni, míg nálunk bűncselekmény. (A helyzet megváltoztatására nemrégiben dr. Székely István irányítása mellett kezdeményezték a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, hogy az orvvadászatot nevesítsék önálló bűncselekménynek, és mint ilyen, jelenjen meg a büntető törvénykönyvben. Tettenérés esetén (a rapsic lebukhat a vadászat helyszínén, otthon, pl. a hús feldarabolásakor vagy ha házkutatás során trófeát vagy lefagyasztott húst találnak nála) a büntetés jelentős összegű pénzbírság vagy akár szabadságvesztés is lehetne, és mellékbüntetésként kiszabható lehetne a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközök – pl. az értékes fegyver vagy a terepjáró – elkobzása. Az ilyen következményeknek talán nagyobb lenne a visszatartó erejük. Népszabadság 2011. március 16.) És ezek a derék emberek jól látják, hogy amíg a kormány saját túléléséért küzd, illetve alkotmányoz, zöld dolgokkal nem nagyon foglalkoznak. Mint látjuk - nálunk - apparátus is lenne rá (eddig nem nagyon foglalkoztam a csőszökkel, így engem is meglepett, hogy majd’ 18 ezer van belőlük), de nem elég hatékony. Magyarországon talán Pintér “Két Hét” Sándorral lehet egyetérteni, aki nem rangereket állítana hadrendbe, hanem a meglevő szervezeteknek adna több jogot. Ez egyszerűbb, de a ranger témát sem kellene elvetni. Szlovákiában pedig hatékonyabbá kell tenni a már meglevő szervezetek munkáját, és nem lenne elvetendő a zöld rendőrségen belüli zöldrendőrség sem. És azt azt SDKÚ-s kezdeményezést is fel kell karolni, hogy szigorúbban büntessék az állatkínzást. Persze - mint látjuk - e téren egyelőre csak tervek vannak, határon innen is, túl is.

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – állapíthatjuk meg a fegyvertörvény kedden elfogadott módosítása kapcsán. Daniel Lipšic belügyminiszter még tavaly ősszel, Ľubomír Harman augusztus 30-án elkövetett, 7+1 halálos áldozatot követelő dévényújfalui ámokfutására reagálva nyújtotta be a törvénymódosítást. Lipšic javaslata nem csak az ellenzéknek nem tetszett, sajátjai sem lelkesedtek érte.
Leghevesebb kritikusa hazai térfélen Martin Pado korábbi belügyminiszter volt, aki a napokban Iveta Radičová kormányfő biztonságpolitikai tanácsadójaként próbálja jobban érvényesíteni Mikuláš Dzurinda pártelnök érdekeit.

E sorok írója már a szigorítás bejelentésekor bírálta a belügyminiszter törekvéseit. A dévényújfalui mészárlást ugyan legálisan tartott fegyverrel követték el, de a 2010-ben elkövetett gyilkosságok és emberölések elsöprő többségét nem lőfegyverrel követték el, a lőfegyverrel elkövetettek közül pedig elenyésző kisebbségeben vannak azok, ahol legálisan tartott lőfegyverrel gyilkoltak – bár Harman itt most megdobja a statisztikát. A mintegy 150 ezer, legálisan lőfegyverrel rendelkező személy vegzálása tehát nem a legjobb út a közbiztonság növelése érdekében.

A kedden elfogadott törvénynek főleg a 20. paragrafusa, a pszichológiai alkalmasságról szóló része lett terjedelmesebb. Az új törvény előírja, hogy akiknek a munkájukhoz szükséges a fegyvertartási engedély, tízévente kötelesek részt venni pszichológiai alkalmassági vizsgálaton. A tíz év elég bő periódus, ennél rövidebb idő alatt is sor kerülhet a személyiség kóros torzulására. Éppen ezért az, hogy a fegyvert nem hivatásszerűen birtoklók életük során egy alkalommal kötelesek részt venni az alkalmassági vizsgálaton, a semmivel egyenlő, legfeljebb a pszichiáterek profitálhatnak a vizsgálat díjából. (Persze, ha csak egy Harmant sikerül ily módon kiszűrni, már megérte, de kérdés, hogy az egyébként rendezett életvitelű, példásan dolgozó, legfeljebb kissé introvertált fűtő nem felelt-e volna meg az alkalmassági vizsgálatokon. A kérdés hipotetikus, így legfeljebb a kétely szintjén érdemes vele foglalkozni, ám akkor is elgondolkodtató.)

A történelmi fegyverek kérdésével a kormány és az ellenzék egyaránt befürdött. Robert Kaliňák smeres parlamenti képviselő, korábbi belügyminiszter bírálta, hogy Jaroslav Suja SaS-es képviselő módosító indítványa nyomán – mely, ha vélelmezzük a jó szándékot, a paintballosokon akart segíteni, hisz az ételfestékkel töltött műanyag golyók utánvéttel történő árusításának tilalma valóban abszurd – minden D kategóriás fegyvert, így történelmi fegyvereket is lehet postai úton árusítani. Kaliňák a második világháborús, az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek árusítása miatt kezdett rettegni, de meg kell őt nyugtatnunk: a fegyvertörvény szerint csak a fekete lőporos, 1890-ig kifejlesztett fegyverek minősülnek történelmi fegyvernek, lásd a törvény 2 paragrafusának c. pontjában. Az viszont igaz, hogy egy 1848-as mordály is alkalmas az emberi élet kioltására, így nem kellene postán küldözgetni, szemben az ártalmatlan paintball-, és airsoftgolyókkal.

A fegyvertörvény szigorítása látszatintézkedés. Nem valószínű, hogy a lakosság fegyvert tartó 150 ezren felüli része nyomban olvasni kezdené a módosított törvényszöveget – igaz, ez más törvényekkel is így van–, a közbeszédben annyi fog tematizálódni belőle, hogy szigorítottak a fegyvertartás szabályain. A fegyvertelen többség azt fogja gondolni, hogy ez biztosan jó, valójában azonban ettől a jogszabálytól senki sem érezheti magát nagyobb biztonságban.

Tegnap – megelőző nyilatkozatháborút, parázs vitát és verbális utóvédharcokat követően – a parlament második olvasatba utalta az ügyészségről szóló törvény módosítását. Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter (SDKÚ) tervezete látszólag kevés embert érint, hiszen az emberek túlnyomó többsége úgy éli le életét, hogy messziről sem lát ügyészt, azonban döntéseik mindannyiunk életét befolyásolhatják, hiszen az Alkotmány nyolcadik fejezete a magánszemélyek, a jogi személyek és az állam jogainak védelmére hatalmazza fel őket.

Igazságügyi miniszterként Žitňanskának az ügyészi rend masszív ellenállásával kellett/kell megküzdenie, miként két ciklussal ezelőtt Daniel Lipšicnek a Speciális Bíróság és Speciális Ügyészség körüli törvények elfogadásakor. Akkor az ellenállás egyik fő személyisége Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt. Ő most az ügyészségi reform ellen is tiltakozik, Ladislav Tichývel, az „interregnum” idején a főügyészi tisztséget ellátó helyettessel egyetemben, aki kilátásba helyezte: ha a törvényt elfogadják, az Alkotmánybíróságon fogja megtámadni. Látszólag a „rendi” előjogaikat védik.

Kétségtelen előnye Žitňanská javaslatának, hogy az ügyészség egész rendszerét nyitottabbá és átláthatóbbá tenné, mert jelenleg nem az, sem a kimenet, sem a bemenet szempontjából. Az, hogy az ügyésszé válást, és a középvezetői tisztségek betöltését pályázathoz köti a jelenlegi kinevezéses rendszer ellenében, csak a jelenlegi rendszer haszonélvezőit zavarhatja. A negatív utasítások tilalma (elméletileg) fokozza az egyes ügyészek döntési szabadságát, és elvágja azok lehetőségeit, akik a felsőbb szinteken rendelkeznek jó kapcsolatokkal. Arra azonban jó volna ügyelni, hogy a törvénymódosítás ne keltse azt a látszatot: csak az elmúlt ciklus esetleges visszaéléseire és (fő)ügyész(ség)i baklövéseire kíván reflektálni, hanem egy valóban kvalifikált, általános érvényű megoldás jöjjön létre.

Az ügyészségről szóló törvényt a rendszerváltás, illetve az ország megalakulása óta eltelt időben nem sokat piszkálták, a jelenlegi, 2001-es jogszabály sem tartalmaz lényegi módosításokat a korábbihoz képest. Žitňanskának tehát szinte évtizedek óta megkövült viszonyokat kell átmozgatnia. Aki pedig bemegy az istállóba, annak könnyen ganés lehet a csizmája.

Ma feljelentést tett az Oktatásügyi Szabványosított Mérések Nemzeti Intézete (NÚCEM) - tudjuk, a Šándora Petőfiho szervezet -  az angol írásbeli érettségi kérdéseinek kiszivárgása miatt.

Mint tudjuk, a múlt héten több ezer érttségiző stresszelt be amiatt, hogy újra kell írnia az angolt, ami egy fontos nyelv.  Azért, mert a kérdések az ulozilo.sk-ról felkerültek a Facebookra.

A újságírók biztosak lehetnek benne, hogy ha érettségi - vagy Monitor, újabban Tesztelés 9 - van, akkor a lapindtókon nem kell olyan intenzív agytevékenységet kifejteni, az oktatási tárca biztosít majd témát.

Az egészben számomra az a felfoghatatlan, hogy kb. egy év alatt kell felkészülniük egyheti melóra. Érezzük az arányokat, nem? Miért nem lehet azt rendesen megcsinálni? Hogy ne kerüljön ki a netre, hogy ne legyen elcseszett tesztlap, hogy jó legyen a matekpélda, hogy ne legyen Šándor Petőfi.

----------

Ján Kvorka ügyét ma a Turócszentmártoni Járási Ügyészség további kiegészítések céljából viszaadta a rendőrségnek. Természetesen Kvorkát is megilleti az ártatlanság vélelme, ami az ő ügyét irritálóvá teszi, az a smeres kormánykoalíció durva visszaélése a mentelmi joggal. Azaz, ha hófehér, mint a liliom, akkor lehetővé kellett volna tenni az ügye vizsgálatát. Így most mindenki azt gondolja, hogy bűnös.

----------

A parlament a napokban megkezdi a kisebbségi nyelvtörvény vitáját. A ludákok leghívebb örökösei, a KDH-sok azonban ezt is meg akarják torpedózni. Fronc azt mondja: második olvasatban nem tudják garantálni a támogatást. Mit ér az olyan kormány, amelyik alig valamiben tud megegyezni? Hogy beszélhetünk ott bármiféle irányultságról stb?

----------

Fake Gašparovič-profil a Twitteren. Nem tudom, ez még vicces?

--------------------

Követhetsz a Twitteren is. (Nem fake profil:)

David C. Korten jegyzi meg Tőkés társaságok világuralma című, mára klasszikussá lett könyvében, hogy míg a kormányok egy-egy döntést hosszas tárgyalásokból álló egyeztetési folyamat során hoznak meg, addig a multik lényegesen rövidebb idő alatt képesek dönteni. Multikról az alábbiakban nem lesz szó, de ha az egykori harvardi professzor netán könyve újabb kiadásán dolgozna, a hegyek vajúdásához hasonló kormányzati döntéshozatali mechanizmust akár a jelenlegi szlovák kabinet munkáján is szemléltethetné.
Erre világított rá Peter Zajac, a Polgári Konzervatív Párt (OKS) elnöke is. Remélhetőleg a koalíció tagjai a belső kritikát relevánsabban kezelik, mint a sajtó részéről érkező ostorozást. (A minap azt olvashattuk az egyik koalíciós párt al

elnökének egy interjújában, hogy a politikában valójában nagyon aranyos, kedves emberek tevékenykednek, akiknek csak a sajtóban rossz a képük. A bajt csak tetézi, ha ezt valóban el is hiszik.) Zajac arra mutatott rá tegnapi nyilatkozatában, pártja elkötelezett lenne a reformok mellett, reformok azonban egyelőre nincsenek. A kabinet munkája a magyar reformkor „fontolva haladóinak” hozzáállását idézi, bár egyelőre a fontolgatás felülreprezentált a haladással szemben. És arra, hogy a jelenlegi döntéshozatali mechanizmus javuljon, nincs esély, sokkal inkább az ellenkezőjére. A kormánykoalíciót alkotó nagyok nem akartak tudomást venni a listájukon parlamentbe jutott két kisebb koalíciós csoportosulásról, az Egyszerű Emberekről, és az OKS-ről, görcsösen ma

ntrázva: a koalíciót négy párt alkotja. A kormány júliusi kinevezése óta eltelt nyolc hónapban azonban nyilvánvalóvá vált, ez másként van. Igor Matovič kizárásával nem oldottak meg semmit, csak az egyeztetés problémáját szervezték ki: ezentúl nem Richard Sulíknak kell győzködni őt, hanem valaki másnak, vélhetően Iveta Radičová miniszterelnöknek, vagy alkalmilag annak, akinek javaslatát az egyszerűen demagóg honatya társaival nem akarja támogatni. Ugyancsak engedékenyek voltak az Egyszerű Emberekkel, amikor belementek abba, hogy mandátumvesztés terhe nélkül alapíthatnak új pártot. Igaz, más választásuk nem nagyon akadt, arra ugyanis senki sem kényszeríthető, hogy lemondjon mandátumáról.

Tegnap az OKS is nyíltan sürgette a koalíciós szerződés megnyitásának kérdését, és részvételüket a Koalíciós Tanács ülésein. A kérdés, hogy ezt a Híd székeinek kárára, vagy azon felül szeretnék elérni.

Mikuláš Dzurinda reformkormányként emlegetett második kabinetje is fennállása első két évében hozta meg leglényegesebb reformlépéseit. Aztán fogyni kezdett a „politikai akarat” – melynek léte és természete külön traktátusért kiált –, végül maga a kormány is elfogyott. Iveta Radičová kormánytöbbsége úgy kezdett fogyni, hogy az első nyolc hónapban a megörökölt tűzoltás mellett csak egy helyben toporgást; erősen deklarált szándéknyilatkozatok után jobb esetben meg nem egyezésről szóló megegyezéseket, rosszabb esetben annak ellenkezőjét láthattuk. A választási ígéretekből pedig pedig jobb esetben semmi nem teljesült, rosszabb esetben azok ellenkezője látszik körvonalazódni.

Ahol hatféle értékrend – és gazdasági érdek – feszül egymásnak, nem ritkán a közös múlttól megterhelve, ott sosem lesz olyan egyszerű a döntés, mint ahol a kisebbek a szabadrablás lehetőségéért cserébe mindent elnéztek a nagynak. Az állandó tárgyalás- és egyeztetéstengert a politológusok egy hírügynökségi körkérdésben a demokrácia diadalaként értékelték. Azonban jó volna, ha a koalíciós felek egymás kölcsönös „kóstolgatása” után végre megtalálnák az ésszerű egyensúlyt, mert a helybenjárás sem választóiknak, sem nem választóiknak nem jó.

Gyurcsány Ferenc arra panaszkodott hírhedt balatonőszödi beszédében, hogy úgy kellett tenniük, mintha kormányoztak volna. Iveta Radičová kormánya esetében néha a látszattal is komoly gondok vannak.