Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Amikor a gyónás után lőnek – The Confession

Igazából ezt a posztot a húsvéti nagygyóntatások idején lett volna stílszerű megírni, de a sorozat csak hétfőn fejeződött be. Az alábbiakban Brad Mirman 10 részes websorozatáról, a The Confession-ről lesz szó. A főszerepben: Kiefer Sutherland és John Hurt. Kicsit spoileresek leszünk, ha még nem láttad, olvasás előtt vond fel a vitorlád, mint Méder Áron, és hajózz az öbölbe,  mert a gonosz Hulun csak azt láthatod, hogy te nem vagy amerikai. Mondjuk, ilyen alapon az indavideónak is hadd kínáljam fel étkezésre a nagytapolcsányi Nemzeti Ménes egy jól körülhatárolható részét, de az egy másik történet lesz.
Kiefer Sutherland a monitoron
A valaha volt legjobb drámai sorozat (bocs, Vészhelyzet), a 24 2010. május 24-én ért bukásszerű véget. A sorozatot író-producerként Howard Gordon, Evan Katz, David Fury, Manny Coto, Brannon Braga,  Alex Gansa, Chip Johannessen és Patrick Harbinson jegyezte. Úgy látszik, a 7. évadot elúsztató írósztrájkban nagyon kimerülhettek, vagy elfogyott a patron. Kifogásainkat a 8. évaddal kapcsolatban korábban itt foglaltuk össze (spoileres, tudod, hova menj, ha még nem láttad),  ha nem akarsz olvasni, sixx a fő kifogást egy mondatban így fogalmazza meg: „Ez a nap a hatodik és hetedik mellett a legsilányabbak közé tartozik, könyörgöm, a fő konfliktus az volt benne, hogy aláírnak-e egy nemzetközi békét egy falusi polgármesteri hivatal tárgyalójára emlékeztető szobában, szembe hugyozza magát az elnök az utolsó pillanatban, vagy sem?“

A sikertelen befejezés óta a Kiefer Sutherland-rajongókon elvonási tünetek mutatkozhatnak, a 24 mozifilm meg csak 2012-ben várható. Az óraketyegés nélküli napokat csak egy-egy visszautasíthatatlan ajánlat töri meg (ne rendeld meg, nem szinkronos). Így örülhettek a rajongók, hogy legalább egy websorozatot kaptak Kiefer Sutherlanddel a főszerepben, a The Confessiont.

Ez volt a második websorozat, amit megnéztem, az első – természetesen? – a magyar MAB volt (amit a varánusz készítők egy ideje priváttá tettek a yt-on, így nem látható), de azt nem részleteiben néztem, hanem egy este nekiültem. Ahogy a The Confession werkfilmjeit elnéztem, a technikai háttér majdnem ugyanaz volt, mint egy rendes tévéfilm esetében, azaz a websorozat nem attól websorozat, hogy Canon XL2-essel veszik fel, mint egy Kovi-filmet.

Kalamár Tamás új, készülő magyar websorozatát pl. egy az egyben le fogják adni a tévében is.  A websorozatról – kellő felkészültség híján – nem szeretnénk bővebb traktátust folytatni, de perspektivikus műfajnak tűnik, főként a géppel élő embertípus számára.

A történet karácsony előtt kezdődik. Kiefer Sutherland a Csendes éj dallamára vonul be a templomba.

Kiefer Sutherland bemegy a templomba

Az éneklő kislányra pont a „Round yon Virgin Mother and Child“ sornál mered rá olyan arccal, amitől Nina Myers is bevallana mindent, ennek utóbb még lesz jelentősége. A nagykabátja alatt ott a hangtompítós, márpedig ha egy drámában az első felvonásban a falon lóg egy puska, akkor annak a harmadik felvonásban el kell sülnie. Belép a gyóntatószékbe – a standfotókon látjuk, hogy egyébként nincs oldala –, és ahelyett, hogy azt mondaná, rájárt a szomszéd feleségére, vagy lopta a benyát a szolgálati kocsiból, kiböki: előző este embert ölt. A további részek során még jó pár gyilkosságot meggyón a bérgyilkos, miközben a szabad akaratról, Istenről, jóról, rosszról, bűnről diskurálnak a gyóntatószékben. A gyilkosságok flashbackként jelennek meg, van tehát akció is, bár az is nagyon izgalmas tud lenni, ha két ember beszélget, lásd még: A gyertyák csonkig égnek, vagy Jon Fosse: Őszi álom, a sor tetszőlegesen folytatható. De akik inkább azt szeretik, amikor Kiefer Sutherland tetszőleges fegyverrel a kezében látható, azoknak sem kell szomorkodniuk, csak a 4. és a 8. rész fegyveres akció nélküli. Az utolsó rész felől (vissza)nézve az adott pillanatban nem mindig érdekes, bár rendkívül erős párbeszédek mesterien vezetnek a 9-10. részben kibontakozó dráma felé. Most Tallósi Béla eleganciájára lenne szükség, hogy a drámáról a befejezés leleplezése nélkül mondjuk valamit, neki ez jobban megy... Az események a 8. részben vesznek éles fordulatot, amikor is a gyóntatószékben megcserélődnek a szerepek, és az utolsó másodpercekben a bérgyilkos stigmás keze emelkedik feloldozólag a gyóntatórácsra. A feloldozás azonban elmarad.

A gyónó bérgyilkos kisgyermekként

A múltban elkövetett súlyos bűnért elégtétel következik, eldördül egy lövés is, de a gyónás nem egy szimpla gyilkossággal fejeződik be, az túl egyszerű volna. „Ez lesz a mi nemes bosszúnk“ – jut eszünkbe Iveta Halápiová levelének utolsó sora Grendel Thészeuszából a megoldást látva.

A megoldás után
Még két dolog a végére: stáblista csak a 10. rész után van. Innen tudjuk meg, hogy zenéjét szerezte Sean Callery. Ugye, nem kell őt bemutatni.
És az események valós időben játszódnak, amit egy hónapig töltögettünk, az egy hosszabb gyónásnyi idő alatt történik meg.
Látogatottsági adatokat a hivatalos oldalon egyelőre nem találtam. Az mondjuk aggasztó, hogy Kiefer Sutherlandet többen követik a Twitteren, mint ahányan lájkolták a sorozatot a FB-on, de biztosan sokan nem lájkolnak, csak néznek.
Erős darab, mindenképpen látni kell.

0 Tovább

Feltámadó hazafiság

Választási év van, mindenki a voksokra hajt, így nem csoda, ha ki-ki kiszemelt magának egy-egy célcsoportot, lehetőleg jó nagyot, aki a vállán vinné őt a törvényhozásba. A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom az őstermelők szekerén döcögneb e, a Szlovák Nemzeti Párt a katonákkal masírozna be, vagy éppen a himnusz hangjain szárnyalna.

Mindkét választás jónak tűnik, ugyanis a kiszemelt célcsoport sok tagból áll, és mindenkinek van családja, szomszédja, rokonsága. Hisz melyik őstermelő ne adná voksát szívesen arra a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomra, mely az ÁFÁ-t a háztáji élelmiszer-forgalmazás esetében 19-ről 6 százalékra csökkentette. Hogy emiatt az Európai Unió eljárást indíthat az ország ellen, nem érdekelte a beterjesztőket, és a törvényjavaslat megszavazóit. Az unió szerint ugyanis az azonos árukat azonos adókkal kell terhelni. A jogszabály valóságos adócsökkentési hullámot indíthat el: az őstermelők mintájára az autókat egy garázsban szerelő autószerelők, a nappalijukban könyvelő könyvelőnők, a pincéjükben reszelő fémmegmunkálók, vagy urambocsá’ a bájaikat otthonukban kínáló szerelmi szabadfoglalkozásúak is követelhetik a kisebb adót, mondván: ők is háztáji jelleggel tevékenykednek.

A katonákkal viszont lehettek volna elnézőbbek a honatyák. A nemzetiek azt javasolták, hogy a külföldön szolgálatot teljesítő katonák zsoldja ne legyen adóköteles. Ez közvetlenül 560 katonát érintett volna, a hivatásos állomány pedig megközelítőleg húszezres, de a sereg soraiban erős a szolidaritás, biztosan szimpatikusabbnak találtak volna egy olyan pártot, amelynek köszönhetően több pénzt vihetnek haza. Afganisztán jelenleg nincs a 10 legvonzóbb hely között, ahova az átlagpolgárok leginkább vágynának. Mert ott napirenden lőnek és robbantanak. Ahol fűrészelnek, ott hullik a forgács; aki pedig bordélyban dolgozik, ne csodálkozzon, ha üzekedni akarnak vele. A bányászra is rászakadhat a bánya, a tanár pedig több mázsa krétaport fogyaszt el, mire eléri a nyugdíjkorhatárt, feltéve ha nem kap agyvérzést korábban a sok neveletlen gyerek miatt – mondhatnánk. A maga módján minden szakma veszélyes, még a levéltárosé is, ha rádől egy ősnyomtatványokat tartalmazó állvány, biztosan nem kel már fel. A katonák viszont primér módon kockáztatják az életüket, a saját, jól felfogott anyagi érdekeiken túl az őket kiküldő ország nevében és érdekében. Ha már családi nyaralásra nem küldik őket a külföldi missziók után, ahogy azt tőlünk nyugatabbra teszik, legalább ezt az említett adókedvezményt megadhatták volna nekik. Annál is inkább, mivel az 560 hadfi adója „csak” 1,66 millió eurót tesz ki. A hazafias törvény implementációja meg 1,21 millióba kerül, ugyan csak egyszer. Igaz, nem az államnak, hanem az iskolákat fenntartó önkormányzatoknak.

A hazafias törvény főként marketingszempontból volt fontos a nemzetieknek, hogy megüzenjék a hozzájuk hasonlatos szavazótáboruknak, az ország mintegy tizedének: most megint jól megmutattuk a magyaroknak. A bár gyalázatos, de fogatlan jogszabályt 77 képviselő támogató szavazatával sikerült elfogadtatni, de megvetésre méltó a tartózkodó vagy nem szavazó honatyák sunyi alibizmusa is. A jogszabályról kialakuló vitának az ideológiai mellett csakhamar anyagi vetülete is lett, a hazafiságnak ugyanis ára van, mintegy 32 ezer tanteremmel számolva 1,21 millió euró. Ján Mikolaj miniszter – a törvényt kidolgozó Szlovák Nemzeti Párt tagja – hallatlan arroganciával üzente meg az iskoláknak, a hazafiság árát saját maguknak kell kigazdálkodniuk. A törvény egyik beterjesztője, Rafael Rafaj pedig azt mondta, szerinte nem nagy összegről van szó. Ahhoz képest, hogy a hamarosan jobb létre szenderülő régiófejlesztési minisztériumban mennyibe került egy logó, valóban csekélység.

Hogy a botor jogszabály a honfiúi keblet kívánja szabályozni, s így értelmetlen, kifejtették már tanult kollégáim e hasábokon a hét során. Ha leszámítunk nyolc hetet a nyári, kettőt a téli, egyet a tavaszi szünetre, akkor egy gyermek 41 hetet tölt az iskolapadban. Így alapiskolásként 369, középiskolásként (ha négyéves képzésre jár) 164, azaz az érettségiig csak az iskolában 533 alkalommal fogja hallani a himnuszt. A honmentők ezzel éppen az ellenkező hatást érték el. Örvendetes látni a közösségi portálokon tapasztalható önszerveződést. A javarészt szlovák diákok himnuszhallgatást elutasító csoportot hoztak létre a Facebookon, ugyanitt szerveződik egy tüntetés is, jövő szerdára, az elnöki palota elé. A két „himnuszellenes” csoportnak e kézirat leadásakor 18 ezer tagja volt. A törvény beterjesztőinek érdemes lenne beleolvasni a csoportok fórumain folytatott kommunikációba, hogy a „tanuló ifjúság”, akiknek hazafias nevelését olyannyira a szívükön viselik, mit is gondol a jogszabályról. A legszimpatikusabb megnyilvánulásnak mégis az egyik kereskedelmi televízió híradójában megszólaltatott ifjoncé tűnt, aki a riporter kérdésére vállat vonva csak annyit mondott: „Hisz, tudjuk, hogy szlovákok vagyunk, nem?”

A törvény ugyan a „bolondok napján” lép hatályba – ad analogiam bolond lyukból bolond szél fúj –, de idén ez egy csütörtöki nap, az első áprilisi tanítási hét a húsvét utáni. Feltámadással és kölniszaggal vegyes hazafiság. Kíváncsian várjuk!

0 Tovább

Az MKP és a 19 éves lányok; Béla nem ugrál – 2 flash

A barátnőm húga 19 éves. Elsőválasztó, így ebben az évben akár ötször is urnákhoz járulhatott volna. Nem járult. A második fordulóban elment Radičovára szavazni, meg most, a megyei választásokon nagy nehezen sikerült rábeszélni – miután a helyi MKP-elnök is telefonált hozzájuk –, hogy menjen el szavazni. Persze, mindkét esetben több volt az unszolás, mint a meggyőződés. Agyfaszt tudok kapni attól, mikor a körülöttem levők szidják a rendszert, de arra a kérdésre, hogy: oszt' szavazni vótá-e?, nemmel felelnek.

Persze, nem magáról a barátnőm húgáról szeretnék írni, hanem a jelenségről: a politikai pártok semmit nem tettek azért, hogy megszólítsák őt elsős egyetemistaként: menj el szavazni vazze.

Az óriásplakátkampánnyal igazából csak azt lehet megmutatni, mennyi pénzünk van. Ez a korosztály már print sajtót csak nagyon ritkán olvas, híradót nem néz, kampányrendezvényekre meg nem jár, főként akkor nem, ha azok (olykor C- vagy Zs-kategóriás) nóta- és operetténekesekkel vannak színesítve. Az igazából nem érdekel, hogy a szlovák pártok nem próbálták őt elérni, de a Magyar Koalíció Pártja miért nem tesz/tt semmit, hogy elérje az elsőválasztókat? A fiatalokat. Az ifjakat…

Először is szögezzük le, az ICS egy bohózat. Az, hogy harmincas, ill. azon túli felnőtt emberek úgy próbálják meg magukat beküzdeni a pártstruktúrába, hogy azt állítják magukról: ők az ifjúság – vicc. (Persze, tegyük hozzá, az ifjak nem is nagyon törik magukat a pártba…) Azért van szükségük erre a manőverre, mert – központi ifjúságsupportáló nyilatkozatok ide vagy oda – ha a helyi struktúrákban szeretnék bontogatni a szárnyaikat, a helyi bizniszeiket féltő öregek úgy vernék el őket a vályútól, mint annak a rendje. Menjetek csak a homokozóba, gyerekek… ICS, az kell nektek. Nehogymá’ egy 22 éves egyetemista mondja meg nekem, hogyan kell szociális otthont privatizálni Nyitra megyében…

És ha még az ICS egy komoly dolog is lenne, az még mindig csak a pártifjúság. Az Ifjú Gárda. A szlovmagy fiatalok egy alatti százaléka. És a többivel mi lesz? Az ifjúság megszólításának hatékony módja lehetne, ha kinevelnének sikeres „ifjúkádereket” az „Ifjú Gárdából”, ezeket egyrészt lehetne zászlóként mutogatni, hogy lám, nemcsak a képviselőasszisztensek, polgármesterek és járási pártelnökök gyermekei vágynak (ifjú)politikai pályája; másrészt ezek hitelesebben tudnának szólni az ifjúsághoz, mint az ötvenes Csáky Pál, vagy a negyvenes Farkas Iván. Ui., ha az ifjú rájuk néz, legfeljebb azt mondhatja: baze’, mint az apám otthon, és ezzel sokat gyengült a hatékony megszólítás esélye. Azonban a párt még arra se volt képes, hogy vonzó, vagy legalább ismert második vonalbeli, regionális politikusokat neveljen ki. (Aki nem ért egyet ezzel az állítással, az lakhelyén álljon ki egy forgalmas közterületre, és kérje meg a szembejövőket, hogy nevezzenek meg három MKP-s megyei képviselőt. A kudarc borítékolható.) Ifjúkáderekre meg már nem maradt idő…

Az f2f kommunikáción túl – melyben a párt nem jeleskedett –, az egyetlen hely, ahol el tudnák érni az ifjúságot, az internet. Az MKP internetes jelenléte azonban leginkább Bret Easton Ellis egy regénycímével vethető egybe. OK, honlapja van, de az már a szó szerint garázscégként működő gumiszerviznek is van, ahova a kocsimat hordom. A mai honlapdömpingben, amikor már szülőfalumban is csaknem minden vállalkozásnak van honlapja, egy honlap, az semmi. Egy honlapra csak az megy rá, akit érdekel. Komáromban gyakran szokott mellettem parkolni egy autó, amire az van írva, hogy www.jazminparty.sk. Sose mentem rá erre a honlapra, mert nem érdekelt. Ahogy egy 17 éves, jövőre elsőválasztó gépészeti szakközépbe járó ifjoncot sem érdekel az MKP. A párt honlapja egyénként mindennek nevezhető, csak fiatalosnak nem.

Hogy követhették el azt a balfaszságot, hogy a csakypal.sk-t nem foglalták le, így ha valaki ezt beírja, akkor az a Paraméterre fog mutatni? Milyen fotó- és videómegosztó portálokon szerepel a párt? Milyen közösségi oldalakon vannak regisztrálva (pártként, ill. a tisztségviselőik magánszemélyekként)? Van-e blogjuk? (Hallottak-e már arról, hogy a fideszes Becsey Zsolt egy időben három blogon is nyomta, a freeblogon, a blog.hu-n és a blogtéren?) Twittereznek-e? Megoszthatók a honlapjukon levő tartalmak? Hozzászólnak a róluk folytatott internetes vitákhoz? Egyáltalán: figyelik azokat? Járt már valaha valamelyikük a Pokec magyar szobájában? Nem futja esetleg két egyetemistára, akiket részmunkaidőben lehetne foglalkoztatni ilyesmivel? Mert kommunikációs gépezet, az nemigen van.

Persze, nem állítjuk, hogy ha holnaptól Dunajsky Éva elkezd twitterezni, Berényi József blogolni fog a Paraméteren, Csáky Pál pedig a Facebook királyává dolgozza fel magát, Mafia War családot alapít, és kilövi a már facebookos Gál Gábort, vagy a Farmville keretében beszántja A. Nagy László mezejét, akkor 2010-ben minden magyar elsőválasztó voksot begyűjtenek, de biztos többet, mint így. Mert aztán elkezd kihalni az a réteg, amelyik még kötelességének tekinti a részvételt a választásokon, és akkor bizony nem lesz meg a stabil 10%, mely elkényelmesítette a legényeket a Čajakova utcában.

*****

Bugár Béla azt találta mondani vasárnap a Markíza kereskedelmi televízióban Zlatica Puškárová Na telo című műsorában a megyei választási eredményeket értékelve: „elégedett vagyok, bár nem ugrálok az örömtől”. A Híd annyi óriásplakátot nyomott ki, hogy azzal a pozsonyi M. R. Štefánik reptér minden kifutópályáját könnyedén narancssárgába lehetne borítani. Ehhez képest 2 saját és egy koalíciós képviselőjük lett. A káröröm legyen azt elszánt ellendrukkereké. E sorok írója csak két dolgot jegyezne meg:
1. A pártnak egyelőre Bugár Béla mosolyán kívül nincs egyéb érdeme létének 4,5 hónapja alatt.
2. Lehet az arányokkal búgó hangon, a kamerába elkerekült szemmel nézve zsonglőrködni. A határon túli magyarok szerelmesei is azt gurgulázták december 5-ről az „anyaországban”, hogy az emberek többsége igennel szavazott, csak hát a végeredmény… Itt is lehet okosakat mondani arról, hogy 60:40, meg ilyesmi, de a ValóVilágban egy másik aránypár számít. A 40:2. Bizony.
Ennek ismeretében érthető, hogy nem ugrál.
Ha nem láttad, itt megnézheted.
Bookmark and Share
0 Tovább

tg-ltatsthtetet-06-01

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek